Az újraindított kollégium 15. tanévében kegyelettel és tisztelettel
emlékezik a 450 éves Alma Materre. Több mint 40 éves kényszerszünet
után az isteni gondviselés a jövő reménységét hozta el számunkra. Az
élet győzött a pusztítás fölött, amikor az új hajtás megjelent, és -
bár a körülmények nem voltak mindig kedvezőek - a hajtás növekedése,
erősödése céltudatos és folytonos volt.
„De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek a kivágás után is megmarad a
gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag’’ - olvashatjuk a szentírásban.
Ezek a gyökerek nemcsak a múlthoz való szilárd kötődést jelentik
számunkra, hanem rajtuk keresztül ma is árad élőn és megtartón az
iskola hagyománya és az a szellemiség, amely az elmúlt századok során
irányt szabott, és meghatározta az oktatói-nevelői tevékenységet.
Felekezeti iskolánkban nemcsak az ismeretközlő és számonkérő
szempontokat követték, hanem a keresztény értékrendre épülő életforma
kialakítására törekedtek. Mert bármilyen nagy tudás önmagában közömbös,
ha nem a helyes cél és eszköz, valamint hit és szeretet teszik
áldásossá. Ősi iskolánk a nyitottság, a vallási türelem, a másság
elfogadása és tisztelete jegyében tanított és nevelt. Nem véletlenül
került ki az iskola bejárata fölé a Musis et Virtutibus jelszó, vagy
Orbán Balázs szavaival élve: „egy véka tudomány mellé egy köböl
erkölcsöt”.
Ezt a szellemiséget igyekszünk felvállalni mi is a mában, amikor a tudás és az élő hit iskolája eszmeiségével ünnepelünk.
Úgy érezzük, erre kötelez az előttünk járó tanárok és tanulók példája,
a 450 év folyamán, a viszontagságokon mindig győzni tudó áldozatra kész
hűség és helytállás.
Köszönjük, és hálát mondunk Isten megtartó gondviseléséért, az
Unitárius Egyház gondoskodásáért, mert ott állt az erősödő hajtás
mellett, és mindent megtett, hogy az megtalálja az ősi tölgy
életerejét, és azokat a forrásokat, amelyek táplálták és éltették.
Köszönet mindazoknak, akik segítették fejlődésünket.
Reméljük, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégium méltó utóda az
egykori Unitárius Kollégiumnak. Igyekszünk kellőképpen ápolni
hagyományait, ezentúl is kivesszük részünket a magyar nevelés, tudomány
és kultúra fejlesztésében.
Tóth Árpád gondolatával zárom köszöntő beszédemet:
„Múlt és jövő közt álltok/ S kiket ez ünnep, mint ezüst halom,/ Emel
magasra, honnan messzi láttok,/ Boldog látványt kíván nektek
dalom.//Szép volt a múlt, várjon ragyogva rátok /Még szebb jövő, még
dúsabb jutalom/ S ezek között, bár szerény fény gyanánt ég, Szeretetünk
is hadd legyen ajándék.”
