EU Projektek
Vendégkönyv
Eseménynaptár
Videóportál
YouTube
Facebook
Ma 2012. február 07. kedd, Tódor és Rómeó napja van.

Ballagás 2009
Ballagni (is) csak pontosan, szépen


Mondhatni, mintaszerű ballagáson búcsúztak el a templomtól és az iskolától a János Zsigmond Unitárius Kollégium végzős diákjai. Az ünnepélyen minden padsor tömve volt az unitárius templomban, újdonságként kivetítőn is követhetőek voltak az események.

Az éneklő XII-esek díszes bevonulása után Solymosi Zsolt lelkész, vallástanár tartott áhítatot, a Péterffy Gyula énekkar Majó Julianna karnagy vezényletével elénekelte a Gaudaemus igiturt, majd következtek az ünnepi beszédek. Popa Márta igazgató a búcsúünnep fontosságát emelte ki, Bálint-Benczédi Ferenc püspök pedig „az út, igazság, élet” örök értékéről szólt, a biztos szellemi és erkölcsi alapról, amit a kollégium adott a végzősöknek. Jeles külföldi vendég, Ann Peart, a Manchesteri Unitárius Teológia rektora is üdvözölte az egybegyűlteket. A ballagtatókról Lakatos Alíz XI. H osztályos tanuló mondott beszédet, majd a végzősöktől Fóris-Ferenczi Gábor humorosan is megható búcsúbeszéde zárta a sort.

Miután Popa Tímea elszavalta Kipling: Ha… című versét, a ballagók átnyújtották a virágkosarakat tanáraiknak és az egyház képviselőinek. Az ünnepélyt a zászlóátadás, az énekkar ajándékdalai és az utolsó névsorolvasás egészítette ki.

A díjkiosztás főbb eredményei:

Tanulmányi díjak:

XII. H (osztályfőnök: Majó Julianna): I. díj: Székely Szidónia (9,50); II. díj: Szígyártó Arabella (9,47); III. díj: Kónya Zita (9,43); dicséret: Kerekes Éva (9,25), Fóris-Ferenczi Gábor (9,12), Balogh Emese (9,02) és Jobbágy Mária Júlia (9,00).

XII. R (osztályfőnök: Szekernyés Réka): I. díj: Mátyás Csaba (9,81); II. díj: Gábora Katalin és Deák Anna (9,73); III. díj: Székely Tünde (9,55); dicséret: Dobai Gabriella Brigitta (9,50), Ágoston-Jancsi Ottó Norbert (9,47), Sándor Ildikó (9,36), Vincze-Jankó István (9,32), Fábián György Levente (9,28), Rácz Ágnes és Orosz Klára (9,25), Mikó Gergely (9,19), Fodor István (9,18), Tóth Tamás (9,15), Konecsnik Adrienne (9,10), Fülöp Ágota (9,05) és Csép Réka (9,05).

Dávid Ferenc-díj (9,50 feletti tanulmányi átlag a IX–XII. osztályban): Deák Anna (9,74), Gábora Katalin (9,66) és Mátyás Csaba (9,59).

Gál Kelemen-díj (a kollégium szellemiségének öntudatos ápolásáért): Mikó Gergely, Deák Anna, Fóris-Ferenczi Gábor és Ádámossy Gábor.

Péterffy Gyula-díj: Ádámossy Gábor, Józsa István Örs, Okos Gergő, Pálfi Zoltán, Fóris-Ferenczi Gábor, Deák Anna, Mikó Gergely és Udvarhelyi Tímea kórustagoknak; Péterffy Gyula Emlékdíj: Jaskó-Székely Tímeának, Jobbágy Júliának, Szígyártó Arabellának, Butyka Editnek, Gábor Piroskának, Balogh Emesének, Győri Beátának, Şorban Wilhelmnek, Fazakas Imolának, Imre Istvánnak, Pál Andrásnak és Pál Ferencnek.

Pro János Zsigmond-díj (a magyar irodalom és a humántudományok területén megyei és országos versenyeken elért eredményekért): Deák Annának, Orosz Klárának, Fóris-Ferenczi Gábornak és Jobbágy Júliának. Körmöczi János-díj (reáltudományok): Gábora Katalinnak, Székely Tündének, Sándor Ildikónak, Mikó Gergelynek, Mátyás Csabának, Tóth Tamásnak, Fábián Györgynek és Rácz Ágnesnek.

Az unitárius egyház jutalmainak nagy részét Jobbágy Júlia érdemelte ki, ő részesült a Kelemen Lajos-fődíjban, a Kolozs-Torda Egyházkör díjában és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet díjában. Az Unitárius Nőszövetség Dobai Gabriella Brigittát jutalmazta.

Számos más jutalom mellett napilapunk, a Szabadság díját is Jobbágy Júlia kapta.

A sportversenyeken a labdarúgó- és a röplabdabajnokság győztesei (XII. H osztály) mellett a Pusztuló kövek nyomában biciklitúra díjat Fehér Botond érdemelte ki.

További díjazottak: Rácz Ágnes (Gál Kelemen Oktatási Központ-díj), Okos Gergő (a Pedagógus Szövetség Megyei Szervezetének díja), Székely Szidónia (Kolozs megyei RMDSZ-díj, EME-díj), Győri Beáta, Butyka Edit, Józsa István, Szallós Áron, Pálfi Zoltán, Csép Réka, Vincze István, Konecsnik Adrienne, Ágoston-Jancsi Ottó Norbert, Csete Tímea, Szalontai Krisztina (EME-díj), Mikó Gergely (Erdélyi Műszaki Társaság-díj), Deák Anna (Kelemen Lajos-díj és Országépítő-díj), Ádámossy Gábor (Kolozsvári Casino-díj), Fodor Andrea és Fodor István (Balázs Ferenc Oktatási Központ díja), Orosz Klára (Vitéz Magyari Eszter-díj), Kerekes Éva és Jobbágy Júlia (Kolozs Megyei Magyar Diáktanács díja).

A záróének elhangzása és ballagók kivonulása után a rokonok, barátok és ismerősök a kollégium udvarán adhatták át a virágokat és az ajándékokat az ünnepelteknek.

 

Póka János András

 

 
< Előző   Következő >






« < Február 2012 > »
H K S K P V V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4
Nincs esemény

ms_tehetseglogo

 

 

Állandó tevékenységek


-  Reggeli áhítatok

-  Istentiszteletek
- Mentálhigiéné
-  Sporttevékenységek
-  Labdajáték, fitness

-  Színjátszás
Néptánc az elemiben
Mesekör

 

 


 

Látogatók száma
(2009. július 13. óta)
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter