|
„AZ HIT ISTEN AJÁNDÉKA"
A Vallásszabadság napjának ünneplése a
János Zsigmond Unitárius Kollégiumban
Iskolánk vezetősége, tantestületi tagjai valamint a tanulók - kicsik és nagyok - figyelemmel kísérik az új naptár által rögzített pirosbetűs napokat. Ezek egyike január 13.-a, a Vallásszabadság napja. 1568-ban a tordai országgyűlés, mely január 6 és 13 között zajlott, a világon először foglalja törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot. Ez a határozat vezetett az erdélyi unitárius egyház megalakulásához és állami elismeréséhez. Illik tehát, hogy az unitárius iskola tanárai és diákjai is méltó módon emlékezzenek meg erről az eseményről.
Január 13-án a líceumi diákok a vallástanárokkal közösen ünnepelik meg ezt az évfordulót, melynek meghívott vendége lesz Dr. Kovács Sándor teológiai tanár is, aki méltatja majd e nap történelmi jelentőségét is.
A gimnáziumi osztályok tanulói Mit jelentett és jelent napjainkban is a VALLÁSSZABADSÁG? - címmel fogalmazásokat alkotnak. Amelyeket a legsikeresebbeknek fogadnak el a szaktanárok, az iskola sajtókiadványaiban is meg fognak jelentetni.
Az elemi osztályok tanulói sem maradnak ki erről a fontos rendezvényről. Ők a vallástanárok és a Balázs Ferenc Oktatási Központ munkatársainak irányításával vetélkedőn vesznek majd részt, amelyet megelőz a hét elején a belvárosi unitárius templomban egy megemlékezés Dávid Ferencről, aki ennek a templomnak a szószékén mondja el az első, unitárius szellemű prédikációját (1566 január 20-án). Utána megtekintik a templomban álló híres kerek követ. Ez a kő a Tordai utca sarkán állott, és a hagyomány szerint erre a kőre állt fel Dávid Ferenc, itt mondta el híres beszédét, itt hangzott el az a mondat is, hogy „Amikor a prédikátorok az evangéliumot hirdetik, ki-ki az ő értelme szerint tegye azt." (A tordai országgyűlés határozata alapján.) A beszéd hatására Kolozsvár egész lakossága az új hitre, az unitáriusra tért át.
Ezután tanulóink az 1568-as történésekkel kapcsolatban szervezik meg március 5-én a vetélkedőt. A tevékenységek célja, hogy minden diákunk ismereteket szerezzen erről az igen fontos eseményről. Akkor, amikor Európában vallásháborúk dúlnak, itt a rendek teljes vallásszabadságot hirdettek. A tordai országgyűlés évfordulójának ünnepe lényegesen több unitárius egyházi ünnepnél. A fenti dátumok, a rendek határozatai, az elhangzott beszédek túl felekezeteken és viszályt, ellenségeskedést szító évszázadokon a tolerancia, az egymás iránti megbecsülés és tisztelet ünnepévé, szimbólummá vált.
Dávid Ferenc teológiája ma sem zárható le, feltételezi a folytonos haladást - ezt értsék meg tanulóink felekezeti hovatartozás nélkül.
|