Hírek

Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája

Bővebben...:

Földes László Hobo Kolozsváron - Közönségtalálkozó

Bővebben...:

7-8 heti tudománykör elemistáknak

Bővebben...:

Pénzmágnes-Kulcs

Bővebben...:

Legfrissebb videó

Támogatóink

Vallásszabadság – kicsit máskép

Napjaink fiatalságát ritkán érdekli, hogy Erdélyben kinek, minek köszönheti, hogy szabadon gyakorolhatja vallását. Illetve pontosítanék, arra is rákérdez: milyen vallását? Ugyanis csak papíron van az neki, és ez jobbik esetben is mindössze három-négy alkalmi templomlátogatásra korlátozódik – némi öniróniával fogalmazva. Mit tehet az unitárius kollégium ebben az esetben?

Nos, megpróbál alternatív toborzó módszereket alkalmazni annak érdekében, hogy a diákság érdeklődését felkeltse egy korántsem elhanyagolható ünnep irányába, amely nem más, mint az 1568-as tordai országgyűlésen kimondott vallásszabadság, amelyet Dávid Ferencnek (is) köszönhetünk. Erre a megemlékezésére az unitárius kollégium Kovács Sándor unitárius teológiai tanárt hívta meg, hogy előadást tartson a diákoknak az eseménnyel kapcsolatosan.

Hallgathattam már ugyanerről a témáról előadást a négy év során, és várható volt, hogy újabb érdeklődéskeltő ötletekkel fogja mondandóját fűszerezni az előadó, arra gondolva, hogy nem egyetemi hallgatók előtt áll. Abban korántsem kételkedem, hogy egyetemi előadásait kevésbé érdekesen tartja a teológiai fakultáson. Lényegében egyet tett csupán: korszerűsített egy régmúlt eseményt azzal, hogy kreatívan, interaktívan, és más megközelítésből szemléltette mindazt, ami e jeles napon történt.

Mindazok számára, akik csupán keveset vagy semmit nem hallottak a vallásszabadságról, fontos volt a vizuális elemek bevetése, hogy elképzelhessék mindazt, ami ott történt. A teremben egy vetítővásznon láthattuk Körösfői Kriesch Aladár A tordai országgyűlés című festményét, amely Dávid Ferenc alakját ábrázolja a középpontban, körülvéve mindenkivel, aki fontos volt az ország számára akkoriban. Az előadó célja az volt, hogy következetesen felépítse a festményen szereplő emberek kapcsán a történelmi szeletkét, amelyre kíváncsiak voltunk. Alakról alakra haladva sikerült képet alkotnia a mi képzeletünkben egy olyan eseményről, amellyel az átlagdiák egyáltalán nem foglalkozik.

„Lefegyverzett” bennünket humorával, néhol (ön)iróniájával, amely természetesen nem a megemlékezésre vonatkozott, hanem hullámzóvá tette azokat a magyarázatokat, amelyeket a történelmi személyekhez fűzött. Ebben az volt az igazán kellemes, hogy nevetéssel fűszerezve sokkal hamarabb befogadtuk a témát, mint reméltük volna. Dávid Ferencről mindössze annyit mondott, hogy nem maradt meg róla hiteles kép, így csak találgatni tudtak mindazok a művészek, akik megörökíteni szerették volna.

dsc08959.jpg

 

Ezt követően, a kép szerkesztését figyelembe véve, sorban beszélt az unitárius főpapot körülvevő alakokról. János Zsigmondról, akit interaktívan mutatott be nekünk (ő kérdezett, mi válaszoltunk, ha mertünk). Annyit emelt ki hogy nem volt ugyan férfiideál, de művelt volt, több nyelven beszélt, zenélt stb. Így mindannyian ráéreztünk arra, hogy János Zsigmondban éppen ez az, ami különlegessé teszi az erdélyi fejedelmek sorában. A Báthoryakkal kapcsolatosan megemlítette azt a történelmi kulisszatitkot, hogy a festő nem tudta eldönteni István és Kristóf közül, ki az idősebb, ezzel is összpontosítva a történelmi kontextus korántsem felhőtlen helyzetére. Dávid Ferenc vetélytársát, Méliusz Juhász Pétert az „igazi jó barátként” említette, amit diáknyelven adott elő, felidézve a protestáns tudós erős nyelvezetét, Blandrata Györggyel pedig elsütött egy eretnek-viccet, amely kapcsán megértettük, hogy miért is menekült ő Lengyelországba, a ferences szerzetes pedig a „jobbik fajtából” való volt, hiszen a protestantizmus iránti érdeklődése miatt kapott helyet a képen Heltai Gáspár előtt. Ez utóbbi, a képen, a bibliából igazolja Dávid Ferenc szavait, ám ez túlságosan is látható volt ahhoz, hogy az előadó ne mellőzhesse úgynevezett ellenpedagógiájával azt az információt, hogy Heltainak nem csak nyomdája volt Kolozsváron. Mindamellett, hogy szép számban nyomtatták ott akkoriban a könyveket, „de ez nem fontos” – mondta Kovács Sándor.

Sikerült beszédébe beleépítenie a kolozsvári fiatalok sajátságos beszédstílusát, hangsúlyozván jelenlegi helyzetünket is, de poénként kezelve mindezt, valamint az örökös nő-férfi „harcot”, hiszen a festményen a nők a háttérben szerepeltek. Mellesleg a kollégium dísztermének falára is csak a nagy unitárius férfiak kerültek fel, mivel „a nőkre nem volt már anyagi fedezet”. Mindez természetesen csak korabeli és korunkbeli vicces társadalomkritikának minősül.

Kovács Sándor célja az volt, hogy a fő tudnivalókat mellékes információk mögé bújtassa, korszerű előadónyelvezettel, mintegy lelépve a diáklépcsőre, a tanárokat is szívből megnevettetve. Ugyanakkor ezeket pont az érdekes kulisszatitkok tették megjegyezhetővé. A vallásszabadság mai jelentősége ezért az ő szemében kreatív és emberi megközelítésű tény, amely által műveltségünket úgy gyarapíthatjuk, hogy közben nevelve nevetünk. Úgy gondolom, hogy sokkal inkább megmarad az emlékezetemben egy hasonló előadás, mint egy adatcentrikus információbomba, amely unalmassá tesz egy amúgy is kényes témát a fiatalok körében. Ebben az iskolában azonban – mint láthatjuk –, sokminden lehetséges.

Sánta Miriám Gabriella, XII. H

Forrás: Szabadság napilap

FaLang translation system by Faboba
December 2018
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6